2006.VII.20. Tolna megye, Pörböly
Egy védett magyar díszbogárfaj megfigyelését célzó utazás a Gemenci-erdő szélére, a pörbölyi fafeldolgozó telepre.
Utitársaim Szelenczey Béla és Kotán Attila.
Talán a legjobb időpontot választottuk ki Magyarország valószínűleg legszebb nagytestű díszbogárfajának, az aranyos díszbogárnak (Eurythyrea aurata) a megfigyelésére. Célunk a pörbölyi fatelep volt, ahol minden évben és szinte állandóan hatalmas mennyiségben tárolják és dolgozzák fel a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci tájegységén kitermelt fákat, főleg puhafát: nyár- és fűzféléket, valamint kevesebb keményfát: kőrist és tölgyet, ritkán szilt. A telep közel fekszik az erdő széléhez, így a kivágott fák vonzzák az ott élő xylofág rovarokat. Az időjárás nem adott okot aggodalomra: a hajnali 21 fokról délutánra 35 fokig emelkedett a hőmérséklet. A szél elenyészően gyenge volt egész nap, felhőt pedig nem is láttunk.
A telep vezetőjével előre leegyeztetett találkozónk volt, így a mozgás a munkaterületen az ő személyes engedélyével történhetett.
A ház elől fél 7-kor indultunk, s mintegy 2 óra alatt Szekszárdra értünk. Itt a fiúk vásároltak enni- és innivalót, majd reggeliztünk is a parkolóban. Ezután tovább indultunk Pörböly felé az 56-os úton. Az alsónyéki leágazás után keleti irányban haladva megálltunk az útszéli fűzbokrokat megvizsgálni. Azokon nem találtunk mozgást, viszont felkeltette figyelmünket a számos kutyabenge (Rhamnus frangula), amelyek az árokban és az árokparton nőttek. Gyanút fogtunk és közelebbi vizsgálódás után kijelenthettük, hogy újabb lelőhelyét találtuk meg az Oberea pedemontana nevű ritka cincérnek, melynek ez a tápnövénye. A fertőzöttség igen magasfokú volt, majd' minden száron megtaláltuk a kiszóródó rágcsálékot és régi röplyukakat. Béla egy ágacskát le is vágott, melyből talán előjön a tél folyamán a bogár.
Fél 11-re érkeztünk a fatelephez, az autót letéve megkerestem a vezetőt, bejelentkeztünk és újabb ital- és ételfogyasztás után munkához láttunk. A telep területén álló nyárfán, melyen korábbi években már találtunk hím példányokat, még nem láttunk mozgást. A farakások felé vettük az irányt, s áthatóan nézegettük a néhol kétemelet magasságúra nőtt rakatok metszlapjait. Helyenként fel is kapaszkodtunk a tetejükre, mert azt alulról egyáltalán nem lehetett látni. Az első körben még nem is láttunk bogarat, később találtunk Dicerca aenea-kat, Attila pedig begyűjtött két Aegomorphus clavipes-t, amelyeket szintén a nyárfarakások vonzottak ide. Déltájban találtuk az első példányát állatunknak, nem más, mint Attila volt a szerencsés kiválasztott, aki megtörte a jeget. Két füttyszó jelezte, hogy olyasmit talált, amit még sohase látott életben. Egy hatalmas, 22 mm-es nőstény volt, csodálatos szivárványszínű szárnyfedőkkel. Hamar ezután talált még egyet, amelynek a szárnyfedői vége sérültek voltak, talán egy madárral találkozott nemrég. Később én vettem észre egyet, magasan egy metszlapon, ahogy petézőhelyet keresgélt a tojócsövével. Ordítottam Bélának, hogy szaladjon ide, ha látni akarja a viselkedését, mire ő pár pillanat alatt ott is termett. Felmászva a farakás oldalán kézbe tudta venni a bogarat, mely egy kisebb, de szép piros színezetű nőstény volt.
A meleg elől árnyékba menekülve leheverdtünk az élő nyárfák alá, remélve, hogy már a hímek is rajzanak a lomb körül. De még mindig semmi! Újabb farakás-körök után én az autóhoz mentem a vízért, s közben megláttam az első hímeket, amint rövid repülés után eltűntek valamelyik magasan fekvő ág végén. Délután 2 óra körül próbálkoztunk meg a famászással, előbb én, majd Béla egy másik nyárfára kapaszkodott fel. Én jó 15 méter magasan próbáltam szerencsét, többször is láttam a szintemen repülni bogarat, de sosem szálltak olyan helyre, ahol elértem volna őket a hoszzú hálómmal. Ahogy a nap túl volt a delelésen, a hímek egyre hosszabban repültek, mintha már sohasem akarnának leszállni, keringtek a fák körül. Béla feladva a fán való kényelmetlen küzdelmet lemászott és Attilával odajöttek a fa alá, amin én ólálkodtam. Ebben a pillanatban fogtam egy példányt, majd röviddel utána még egyet. Ekkor lemásztam és azt javasoltam, nézzük meg újra a rakásokat. Szerintük a mozgás elült ott, de ennek ellenére még két nőstényt talált Attila a rönkökön, pontosabban a második egy a farakásokat támasztó vastag vasszerkezetre repült. Ezután én még felmásztam a fán hagyott hálómért, s mozgást éppen nem látva hamar le is jöttem, hogy időben elindulva Béla elérje az este 8 óra körül induló győri vonatát. Fél 6-kor indultunk, s szerencsés úttal háromnegyed 8-kor már a Keleti pályaudvar parkolójában voltunk. Elbúcsúztunk, s Béla Győr felé, mi pedig Zugló felé vettük az irányt.
A telep vezetőjével előre leegyeztetett találkozónk volt, így a mozgás a munkaterületen az ő személyes engedélyével történhetett.
A ház elől fél 7-kor indultunk, s mintegy 2 óra alatt Szekszárdra értünk. Itt a fiúk vásároltak enni- és innivalót, majd reggeliztünk is a parkolóban. Ezután tovább indultunk Pörböly felé az 56-os úton. Az alsónyéki leágazás után keleti irányban haladva megálltunk az útszéli fűzbokrokat megvizsgálni. Azokon nem találtunk mozgást, viszont felkeltette figyelmünket a számos kutyabenge (Rhamnus frangula), amelyek az árokban és az árokparton nőttek. Gyanút fogtunk és közelebbi vizsgálódás után kijelenthettük, hogy újabb lelőhelyét találtuk meg az Oberea pedemontana nevű ritka cincérnek, melynek ez a tápnövénye. A fertőzöttség igen magasfokú volt, majd' minden száron megtaláltuk a kiszóródó rágcsálékot és régi röplyukakat. Béla egy ágacskát le is vágott, melyből talán előjön a tél folyamán a bogár.
Fél 11-re érkeztünk a fatelephez, az autót letéve megkerestem a vezetőt, bejelentkeztünk és újabb ital- és ételfogyasztás után munkához láttunk. A telep területén álló nyárfán, melyen korábbi években már találtunk hím példányokat, még nem láttunk mozgást. A farakások felé vettük az irányt, s áthatóan nézegettük a néhol kétemelet magasságúra nőtt rakatok metszlapjait. Helyenként fel is kapaszkodtunk a tetejükre, mert azt alulról egyáltalán nem lehetett látni. Az első körben még nem is láttunk bogarat, később találtunk Dicerca aenea-kat, Attila pedig begyűjtött két Aegomorphus clavipes-t, amelyeket szintén a nyárfarakások vonzottak ide. Déltájban találtuk az első példányát állatunknak, nem más, mint Attila volt a szerencsés kiválasztott, aki megtörte a jeget. Két füttyszó jelezte, hogy olyasmit talált, amit még sohase látott életben. Egy hatalmas, 22 mm-es nőstény volt, csodálatos szivárványszínű szárnyfedőkkel. Hamar ezután talált még egyet, amelynek a szárnyfedői vége sérültek voltak, talán egy madárral találkozott nemrég. Később én vettem észre egyet, magasan egy metszlapon, ahogy petézőhelyet keresgélt a tojócsövével. Ordítottam Bélának, hogy szaladjon ide, ha látni akarja a viselkedését, mire ő pár pillanat alatt ott is termett. Felmászva a farakás oldalán kézbe tudta venni a bogarat, mely egy kisebb, de szép piros színezetű nőstény volt.
A meleg elől árnyékba menekülve leheverdtünk az élő nyárfák alá, remélve, hogy már a hímek is rajzanak a lomb körül. De még mindig semmi! Újabb farakás-körök után én az autóhoz mentem a vízért, s közben megláttam az első hímeket, amint rövid repülés után eltűntek valamelyik magasan fekvő ág végén. Délután 2 óra körül próbálkoztunk meg a famászással, előbb én, majd Béla egy másik nyárfára kapaszkodott fel. Én jó 15 méter magasan próbáltam szerencsét, többször is láttam a szintemen repülni bogarat, de sosem szálltak olyan helyre, ahol elértem volna őket a hoszzú hálómmal. Ahogy a nap túl volt a delelésen, a hímek egyre hosszabban repültek, mintha már sohasem akarnának leszállni, keringtek a fák körül. Béla feladva a fán való kényelmetlen küzdelmet lemászott és Attilával odajöttek a fa alá, amin én ólálkodtam. Ebben a pillanatban fogtam egy példányt, majd röviddel utána még egyet. Ekkor lemásztam és azt javasoltam, nézzük meg újra a rakásokat. Szerintük a mozgás elült ott, de ennek ellenére még két nőstényt talált Attila a rönkökön, pontosabban a második egy a farakásokat támasztó vastag vasszerkezetre repült. Ezután én még felmásztam a fán hagyott hálómért, s mozgást éppen nem látva hamar le is jöttem, hogy időben elindulva Béla elérje az este 8 óra körül induló győri vonatát. Fél 6-kor indultunk, s szerencsés úttal háromnegyed 8-kor már a Keleti pályaudvar parkolójában voltunk. Elbúcsúztunk, s Béla Győr felé, mi pedig Zugló felé vettük az irányt.
A megérkezés pillanatai. Az izgalom a tetőfokára hágott...
Több száz köbméternyi feldolgozásra váró fa csalogatja potyára az erdőből a petéző díszbogarakat.
Nem ritka a méteresnél is vastagabb törzsű nyárfa (Populus x sp.).
Az első példány (Attila lelte) öröme lesüt Béláról.
Mintha egy apró ékszer kelt volna életre: az aranyos díszbogár (Eurythyrea aurata).
Egy másik díszbogárfaj, gyakoribb, mint az aranyos díszbogár: a nyárfa-díszbogár (Dicerca aenea).
Más látogatói is vannak a farakásoknak: ragadozók, ezek azonban a nagytestű díszbogarakra nem jelentenek veszélyt.
Csodálatos fémszíneivel az egyik legszebb hazai bogárfaj lehet.
