2006.VII.13.
Cseh Köztársaság, Dél-Morvaország, Břeclav
Rahmé Nikola, Szelenczey Béla, Szelenczey László, Németh Győző
Cseh Köztársaság, Dél-Morvaország, Břeclav
Rahmé Nikola, Szelenczey Béla, Szelenczey László, Németh Győző
Ezen a nyári napon indultam el negyedmagammal a címben szereplő területre ritka díszbogárfajokat megfigyelni és fényképezni. Az időjárás, mint ezen a nyáron már annyiszor, sokat ígért, s a nap végére kiderült, hogy nem hiába. Csodás napsütés és csak nagyon enyhe szél volt várható, helyenkénti délutáni vihar azonban nem volt kizárt. A hőmérséklet délutánra elérte a 30 fokot. Ennél jobb „díszbogaras” idő nem is hiányzik, már csak a szerencsében és „Murphy” távolmaradásában kellett bízni.
A nap nem indult zökkenőmentesen: útban Győr felé az autópályán úgy 30 km után vettem észre, hogy a mobilom otthon maradt a töltőn, s abban (és csak abban) J. P. helyi gyűjtő telefonszáma, akivel leegyeztettük a találkozót, de a pontosítani mobillal akartunk útközben. Ez a feledékenység 1 órát vett el a napból, s Bélával a megbeszélt fél 8 helyett fél 9-kor találkoztunk. Sajnos az úton még egy szomorú baleset is a kedvemet szegte kicsit: egy elhúnyt nő feküdt vérbe fagyva a belső sávban Győr előtt 60 km-rel. A torlódás még csekély volt, annyira friss lehetett az eset, a test még csak le sem volt takarva. Hogy mi történhetett, nem tudtam meg soha. Béla Győzővel egyeztetett, mely szerint a szlovák határ túloldalán az első benzinkútnál találkozunk, onnan egy autóval megyünk tovább. Azt gondolva, hogy Győző és Laca már rég ott szobroznak a kútnál, sietve érkeztünk meg, de autójukat nem láttuk. Hosszas telefonálási kísérletek után derült ki, hogy ők a határ magyar oldalán Rajkánál várnak a kútnál. Fél 10-re aztán odaértek ők is, ahonnan Pozsonyig külön autóval mentünk.
Ott aztán átszálltunk Győzőhöz és immár együtt utaztunk a cseh határ felé. Az autóban megbeszéltük a találkozót J-vel, s meg sem álltunk Pohansko bejáratáig. Ez egy hatalmas ligeterdős kirándulóhely, rajta egy kastéllyal, sok fás legelő jellegű réttel és vegyes erdőkkel (helyenként érthetetlen okokból telepített erdei- és feketefenyvessel). Igazából a Morva-folyó árteréhez tartozó terület valamikor határzár alatt állt (a cseh-szlovák-osztrák hármas határon), ez okozhatta, hogy aránylag természetközeli maradt. Jellemző látvány a hatalmas, többszáz éves lábon elhaló tölgymatuzsálemek (Quercus robur) által tarkított táj, helyenként óriásira nőtt szilekkel (Ulmus laevis). A cseh bogárgyűjtők olyan díszbogárritkaságokat lelnek itt, mint Eurythyrea quercus, Coraebus undatus, Acmaeodera degener, Anthaxia deaurata, Anthaxia hackeri és Anthaxia tuerki.
Fél 11-kor megérkeztünk a park bejáratához, az autóval beálltunk a parkolóba. Itt már csak J-t kellet megvárni, s indulhattunk be az erdőbe. Már a napsütötte parkolóban is feltűnt a temérdek szúnyog, szokásukkal ellentétben napon is ádázul támadtak. Az árnyas erdőben szinte futni kellett, hogy minél kevesebb csípés érje az embert. A kastélyhoz érve rögtön szemügyre vettem a kedvenc fámat, mely mellett a fiatalabb tölgyeken korábban is sikerült gyűjteni díszbogarakat. Friss röplyukak árulkodtak arról, hogy továbbra is jó nevelőfája az Eurythyrea quercus-nak, s bizton találunk a nap folyamán a környéken élő példányokat. J. itt virágokon fogott két Potosia fieberi-t. Kicsit bejárva a környéket, J. megmutatta a nála bevált fákat mind Eurythyrea-ra, mind Coraebus-ra. Nem látva mozgást a lomb körül, úgy döntöttem, visszamegyek a kastély mellé, s ott vadászok a nap hátralévő részében. De J. látott 3 példányt repülni fája körül, ezért még vártam én is a lombot kémlelve. Egy-egy szélcsendes pillanatban én is megláttam két-két példányt, melyek rövid időre felreppentek az ágak végénél, aztán visszaültek s láthatatlanná váltak. Időközben visszatértek Béláék is, ők Győzővel és Lacával nagyobb sétát tettek, megismerve a tájat. Velem tartottak ők is a kastélyhoz, ahol aztán nekiláttunk szendvicseink elfogyasztásának.
A táplálkozás alatt is a fák lombját figyelve többször láttunk egyszerre több hím példányt is repkedni, és már alig vártuk, hogy felmásszunk rájuk a hatméteres hálóinkkal felszerelkezve. Két szomszédos tölgyfára másztunk fel Bécivel, olyan 60-80 évesek lehettek. A közelben állt azonban egy elhalt öreg tölgy (az én kedvencem), amelyre nőstények járhattak petézni, s ez magyarázhatta a hímek jelenlétét a környék fáin. Tervünk az volt, hogy a fák csúcsa közeléig mászunk, s ott a lombok közt tátongó nagyobb rések közt vízszintesen kidugva hálóinkat várjuk, hogy egy közeli ágvégen landoljon egy bogár, amelyre aztán lecsaphatunk. Laca lentről adta az instrukciókat, ahonnan könnyebben lehetett látni, hol van repülés. Az első példányt Béla fogta meg, szerencséjére olyan helyre ült ahol könnyen a hálójába tudta terelni. Nekem sokáig nem sikerült fogni állatot, pedig sokszor repült a közelemben 1-1 hím. J. visszajött a kastélyhoz, hátrahagyva kedvenc fáját, mely úgy látszik, idén nem hozott szerencsét neki. Felnézve a lombra hamar belátta, hogy igazam volt (korábban kétkedett), s valóban jó fák a kastély melletiek. Ő a hatméteres hálóját megtoldva még egy elemmel hétméteresre növelte azt, s az alsó lombozatot hálózta ügyes technikával, remélve, hátha beledobja magát egy bogár.
Lemásztam a fáról, hogy igyak, s egy másik fán próbálkozzak. Ebben a pillanatban szalad felém J. és kiáltja, hogy az elszáradt fán petézett egy nőstény Eurythyrea, de valahogy elhibázta, s nem lett meg. Gondosan bemutatta, hol volt, s honnan esett le a bogár, amikor is megláttam egy nagy díszbogarat repülni a száraz tölgyfa mellett, egyenesen húzott a szomszédos vadgesztenyefára. Odaszaladtam követve a tekintetemmel, s szemmel tartva hova szállt le, egy hosszú hálót kértem valakitől. Leggyorsabban J. hozta az övét, de az ő sajátosan nagy hálókeretével valahogy elvétettem, s a bogár odébb repült a vadgesztenyefa lombján. Ekkor már láttuk, hogy egy nőstény (azok mindig nagyobbak a hímeknél), s J. a kezébe véve a hálót magabiztos mozdulattal ejtette el a díszbogarat. Barátságosan átnyújtotta nekem, mondván én láttam meg, engem illet. De azért hozzá tette, ez az a példány lehetett, amit ő elszalasztott.
E kaland után újra felmásztam, ezúttal egy akácfára, mely mellett szorosan állt egy magasabb tölgyfa, s ahol már egy korábbi évben több példányt is sikerült találni. Itt egy hímet elszalasztottam, mely nem került a hálóba rejtélyes okokból. Innen is lemásztam és ekkor a távolban megfigyelhető borulás felől megdörrent az ég. Hamarosan esni kezdett, de láttuk, hogy csak a vihar széle érint bennünket, így reméltük, hogy nincs még vége a napnak. Elmentünk a büféhez, ahol J. megvendégelt bennünket 1-1 cseh sörre. Az eső elálltával visszatértünk a fák alá, s a lombot lestük. Miután láttunk pár példányt újra szárnyra kapni, ismét felmásztunk Bécivel. Ezúttal én arra a fára, ahol eddig ő volt, ő pedig az akácfára. Ahogy fél 6 körül a nap kisütött, én fogtam egy hímet, miután Bélus az akácfa melletti tölgyfáról lehálózott egy nőstényt. Ekkor J. elindult vissza a kocsi felé, s a kinti találkozóban egyeztünk meg. Este 6 óra körül Béci egymás után fogott még két hímet, én pedig egy utolsó famászással próbálkoztam még. Fél 7-kor a hálóba tessékeltem egy kis példányt (gondoltam, hím), s belenézve a hálóba derült ki, hogy egy Coraebus undatus, melynek látványáról már rég lemondtam. Végül leereszkedtem a fáról és futólépésben siettünk ki az autóhoz. A szúnyogok tömött felhőkben követték a mozgásunkat, már-már horrorfilm szereplőinek érezhettük magunkat.
Az autónál láttuk, hogy J. már hazament, nyilván nem bírta a küzdelmet a szúnyogokkal. Egy levelet hagyott hátra, melyben barátságosan búcsúzott, s felhívta a figyelmünket az óvatosságra a szlovák határokon.
Győzőtől Rajkán elköszöntünk, ő Fertődre indult, én pedig Bélát és Lacát hazavittem Győrbe. Ott átvéve az esküvői meghívót este 10 órakor indultam haza. Jó tempóban haladva 11 után 5 perccel a ház előtt voltam Zuglóban.
A nap nem indult zökkenőmentesen: útban Győr felé az autópályán úgy 30 km után vettem észre, hogy a mobilom otthon maradt a töltőn, s abban (és csak abban) J. P. helyi gyűjtő telefonszáma, akivel leegyeztettük a találkozót, de a pontosítani mobillal akartunk útközben. Ez a feledékenység 1 órát vett el a napból, s Bélával a megbeszélt fél 8 helyett fél 9-kor találkoztunk. Sajnos az úton még egy szomorú baleset is a kedvemet szegte kicsit: egy elhúnyt nő feküdt vérbe fagyva a belső sávban Győr előtt 60 km-rel. A torlódás még csekély volt, annyira friss lehetett az eset, a test még csak le sem volt takarva. Hogy mi történhetett, nem tudtam meg soha. Béla Győzővel egyeztetett, mely szerint a szlovák határ túloldalán az első benzinkútnál találkozunk, onnan egy autóval megyünk tovább. Azt gondolva, hogy Győző és Laca már rég ott szobroznak a kútnál, sietve érkeztünk meg, de autójukat nem láttuk. Hosszas telefonálási kísérletek után derült ki, hogy ők a határ magyar oldalán Rajkánál várnak a kútnál. Fél 10-re aztán odaértek ők is, ahonnan Pozsonyig külön autóval mentünk.
Ott aztán átszálltunk Győzőhöz és immár együtt utaztunk a cseh határ felé. Az autóban megbeszéltük a találkozót J-vel, s meg sem álltunk Pohansko bejáratáig. Ez egy hatalmas ligeterdős kirándulóhely, rajta egy kastéllyal, sok fás legelő jellegű réttel és vegyes erdőkkel (helyenként érthetetlen okokból telepített erdei- és feketefenyvessel). Igazából a Morva-folyó árteréhez tartozó terület valamikor határzár alatt állt (a cseh-szlovák-osztrák hármas határon), ez okozhatta, hogy aránylag természetközeli maradt. Jellemző látvány a hatalmas, többszáz éves lábon elhaló tölgymatuzsálemek (Quercus robur) által tarkított táj, helyenként óriásira nőtt szilekkel (Ulmus laevis). A cseh bogárgyűjtők olyan díszbogárritkaságokat lelnek itt, mint Eurythyrea quercus, Coraebus undatus, Acmaeodera degener, Anthaxia deaurata, Anthaxia hackeri és Anthaxia tuerki.
Fél 11-kor megérkeztünk a park bejáratához, az autóval beálltunk a parkolóba. Itt már csak J-t kellet megvárni, s indulhattunk be az erdőbe. Már a napsütötte parkolóban is feltűnt a temérdek szúnyog, szokásukkal ellentétben napon is ádázul támadtak. Az árnyas erdőben szinte futni kellett, hogy minél kevesebb csípés érje az embert. A kastélyhoz érve rögtön szemügyre vettem a kedvenc fámat, mely mellett a fiatalabb tölgyeken korábban is sikerült gyűjteni díszbogarakat. Friss röplyukak árulkodtak arról, hogy továbbra is jó nevelőfája az Eurythyrea quercus-nak, s bizton találunk a nap folyamán a környéken élő példányokat. J. itt virágokon fogott két Potosia fieberi-t. Kicsit bejárva a környéket, J. megmutatta a nála bevált fákat mind Eurythyrea-ra, mind Coraebus-ra. Nem látva mozgást a lomb körül, úgy döntöttem, visszamegyek a kastély mellé, s ott vadászok a nap hátralévő részében. De J. látott 3 példányt repülni fája körül, ezért még vártam én is a lombot kémlelve. Egy-egy szélcsendes pillanatban én is megláttam két-két példányt, melyek rövid időre felreppentek az ágak végénél, aztán visszaültek s láthatatlanná váltak. Időközben visszatértek Béláék is, ők Győzővel és Lacával nagyobb sétát tettek, megismerve a tájat. Velem tartottak ők is a kastélyhoz, ahol aztán nekiláttunk szendvicseink elfogyasztásának.
A táplálkozás alatt is a fák lombját figyelve többször láttunk egyszerre több hím példányt is repkedni, és már alig vártuk, hogy felmásszunk rájuk a hatméteres hálóinkkal felszerelkezve. Két szomszédos tölgyfára másztunk fel Bécivel, olyan 60-80 évesek lehettek. A közelben állt azonban egy elhalt öreg tölgy (az én kedvencem), amelyre nőstények járhattak petézni, s ez magyarázhatta a hímek jelenlétét a környék fáin. Tervünk az volt, hogy a fák csúcsa közeléig mászunk, s ott a lombok közt tátongó nagyobb rések közt vízszintesen kidugva hálóinkat várjuk, hogy egy közeli ágvégen landoljon egy bogár, amelyre aztán lecsaphatunk. Laca lentről adta az instrukciókat, ahonnan könnyebben lehetett látni, hol van repülés. Az első példányt Béla fogta meg, szerencséjére olyan helyre ült ahol könnyen a hálójába tudta terelni. Nekem sokáig nem sikerült fogni állatot, pedig sokszor repült a közelemben 1-1 hím. J. visszajött a kastélyhoz, hátrahagyva kedvenc fáját, mely úgy látszik, idén nem hozott szerencsét neki. Felnézve a lombra hamar belátta, hogy igazam volt (korábban kétkedett), s valóban jó fák a kastély melletiek. Ő a hatméteres hálóját megtoldva még egy elemmel hétméteresre növelte azt, s az alsó lombozatot hálózta ügyes technikával, remélve, hátha beledobja magát egy bogár.
Lemásztam a fáról, hogy igyak, s egy másik fán próbálkozzak. Ebben a pillanatban szalad felém J. és kiáltja, hogy az elszáradt fán petézett egy nőstény Eurythyrea, de valahogy elhibázta, s nem lett meg. Gondosan bemutatta, hol volt, s honnan esett le a bogár, amikor is megláttam egy nagy díszbogarat repülni a száraz tölgyfa mellett, egyenesen húzott a szomszédos vadgesztenyefára. Odaszaladtam követve a tekintetemmel, s szemmel tartva hova szállt le, egy hosszú hálót kértem valakitől. Leggyorsabban J. hozta az övét, de az ő sajátosan nagy hálókeretével valahogy elvétettem, s a bogár odébb repült a vadgesztenyefa lombján. Ekkor már láttuk, hogy egy nőstény (azok mindig nagyobbak a hímeknél), s J. a kezébe véve a hálót magabiztos mozdulattal ejtette el a díszbogarat. Barátságosan átnyújtotta nekem, mondván én láttam meg, engem illet. De azért hozzá tette, ez az a példány lehetett, amit ő elszalasztott.
E kaland után újra felmásztam, ezúttal egy akácfára, mely mellett szorosan állt egy magasabb tölgyfa, s ahol már egy korábbi évben több példányt is sikerült találni. Itt egy hímet elszalasztottam, mely nem került a hálóba rejtélyes okokból. Innen is lemásztam és ekkor a távolban megfigyelhető borulás felől megdörrent az ég. Hamarosan esni kezdett, de láttuk, hogy csak a vihar széle érint bennünket, így reméltük, hogy nincs még vége a napnak. Elmentünk a büféhez, ahol J. megvendégelt bennünket 1-1 cseh sörre. Az eső elálltával visszatértünk a fák alá, s a lombot lestük. Miután láttunk pár példányt újra szárnyra kapni, ismét felmásztunk Bécivel. Ezúttal én arra a fára, ahol eddig ő volt, ő pedig az akácfára. Ahogy fél 6 körül a nap kisütött, én fogtam egy hímet, miután Bélus az akácfa melletti tölgyfáról lehálózott egy nőstényt. Ekkor J. elindult vissza a kocsi felé, s a kinti találkozóban egyeztünk meg. Este 6 óra körül Béci egymás után fogott még két hímet, én pedig egy utolsó famászással próbálkoztam még. Fél 7-kor a hálóba tessékeltem egy kis példányt (gondoltam, hím), s belenézve a hálóba derült ki, hogy egy Coraebus undatus, melynek látványáról már rég lemondtam. Végül leereszkedtem a fáról és futólépésben siettünk ki az autóhoz. A szúnyogok tömött felhőkben követték a mozgásunkat, már-már horrorfilm szereplőinek érezhettük magunkat.
Az autónál láttuk, hogy J. már hazament, nyilván nem bírta a küzdelmet a szúnyogokkal. Egy levelet hagyott hátra, melyben barátságosan búcsúzott, s felhívta a figyelmünket az óvatosságra a szlovák határokon.
Győzőtől Rajkán elköszöntünk, ő Fertődre indult, én pedig Bélát és Lacát hazavittem Győrbe. Ott átvéve az esküvői meghívót este 10 órakor indultam haza. Jó tempóban haladva 11 után 5 perccel a ház előtt voltam Zuglóban.
A hatalmas elszáradt kocsányos tölgy (Quercus robur) a kastély mellett. Én ezt a fát két éve még láttam életében is, bár akkor már csak egy alsó ága élt.
A tölgyfa-díszbogarak (Eurythyrea quercus) azonban még hosszú évekig kelnek majd ki belőle, idei kikelt példányokról árulkodnak friss röplyukak a csupasz törzsön. Erre a fára még mindig visszajárnak a nőstények petézni.
A kastély előtti hatalmas réten át indulunk az autóhoz vissza.
A zárt erdőszakaszon futólépésben menekülünk a szúnyogok milliója elől.
Ez már Szlovákia, a hazaút elején.
