Útvonalunk településről településre: Szekszárd - Várdomb - Alsónyék - Pörböly - Bátaszék - Furkótelep - Dunaszekcső - Bár - Mohács - Lánycsók - Szajk - Bóly - Borjád - Pócsa - Virágos - Villány - Nagyharsány - Siklós - Harkány - Kovácshida - Drávaszerdahely - Drávacsepely - Kémes - Baranyahídvég - Vajszló - Vejti - Zaláta - Drávasztára - Drávaiványi - Sellye - Bogdása - Drávafok - Teklafalu - Kétújfalu - Hobol - Szigetvár - Görösgalpuszta - Nagydobsza - Kisdobsza - Istvándi - Darány - Barcs - Somogytarnóca - Csokonyavisonta.
Az időjárás mindkét nap kedvező volt, ahogy ezévben már megszokhattuk, jóval melegebb volt az ilyenkor szokásosnál. Csütörtökön 19°C-os, pénteken 18°C-os kora tavaszi hőségben utaztunk.
Március 15.
Gemenc
Alsónyék és Pörböly között a főút melletti árokban a már korábban is meglátogatott szakaszon Oberea pedemontana Chevrolat, 1856 lárvákat gyűjtöttem a tápnövényével, a kutyabengével (Rhamnus frangula L.) együtt.
A megtámadott élő növényt könnyű megismerni a kérgén lévő repedésekről, ahol finom rágcsálékát tolja ki a lárva.
A pörbölyi fatelep mellett sétáltunk be a Gemenci-erdőbe, ahol hatalmas kocsányos tölgy (Quercus robur L.) áll őrt.
A vadvédelmi töltésen a zöld fűben lettünk figyelmesek erre az apró tar nünükére (Meloe brevicollis Panzer, 1793).
Az ártereken gyakori vénic szil (Ulmus laevis Pall.) Gemencről sem hiányzik.
Sarjaktól göcsörtös törzseiben fejlődnek különféle fitofág rovarok.
Az egyik a sok közül a pettyes szilcincér (Saperda punctata [Linnaeus, 1767]), melynek bábja a kéregben nyugszik.
Levelibéka (Hyla arborea [Linnaeus, 1758]) várja rovarzsákmányát.
Nem ritka a földön fekvő korhadó fatörzs, amely korhadéklakó rovarok százait rejti.
Az egyik ilyen pattanóbogár az Ampedus pomorum (Herbst in Füssly, 1784) vagy Ampedus quercicola (Buysson, 1877). E csoport fajainak a meghatározása nem könnyű feladat, így nem is vagyok biztos, hogy ez a bogár mely fajhoz tartozik.
A másik gyakori pattanóbogárfaj az Ampedus sanguinolentus (Schrank, 1776), melynek középfoltos és folt nélküli változata is van.
Óriási fűzfák állnak még néhol, a legnagyobb területen azonban kezelt, a gazdaságba bevont erdőkben lehet barangolni. Ha csendben járunk, szinte biztos találkozunk valamilyen nagyvaddal.
Kiszáradt holtág, melybe víz csak áradás idején kerül. Átkelés után visszatértünk az autóhoz, és ebéd után elindultunk Villány felé.
Villányi-hg.
A Villány előtti Virágos falu határában már jól látható a Szársomlyó kúpja.
A hegy keleti oldalában álló szoborparktól indulunk a gerincre.
A terület védettségére tábla hívja fel a figyelmet.
Magyarország egyik legritkább kígyófaja: a haragos sikló (Dolichophis caspius [Gmelin, 1789]) legjelentősebb hazai populációja itt él!
A tavaszi hérics (Adonis vernalis L.) épp virágzik a hegy alsó szintjén.
Első hüllő, amibe belebotlottunk.
Később azonban már több tucatot is láttunk a zöldgyík (Lacerta viridis [Laurenti, 1768]) példányaiból.
Még több faligyík (Podarcis muralis [Laurenti, 1768]) szaladgált a napsütötte oldalon, szinte lépni sem lehetett anélkül, hogy ne suhantak volna szerteszét kisebb-nagyobb gyíkok.
Egy ritka növényfaj itt tömeges: a magyar pikkelypáfrány (Ceterach javorkaeanum [Vida] Soó).
Virágzó homoki pimpó (Potentilla arenaria Borkh.) tarkította a még szürke tájat.
További színfoltot adtak virágzó mandulafák (Prunus dulcis [Mill.]) is.
Pohos gyászbogár (Gnaptor spinimanus [Pallas, 1781]) védekező testhelyzetben.
A már termését érlelő illatos hunyor (Helleborus odorus [Waldst. et Kit.]) még mindig virágnak néz ki.
A gerinctől északra kőrisekből (Fraxinus ornus L.) és ezüsthársakból (Tilia tomentosa Moench.) álló zárt erdő terül el. Aljnövényzete csodás színekben pompázik, tömeges a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus L.) nevű örökzöld cserje is.
Fehértől a liláig terjedő színváltozatokban virít az odvas keltike (Corydalis cava [L.] Schw.)
Kis pihenés közel a csúcshoz.
A csúcsot jelző fehér kőkocka előtt körbenézünk a környéken.
Visszatekintve a távolban Villány látszik. Késő délután van, elhagyjuk a csúcsot és szállást keresni indulunk Harkányba.
Március 16.
˝ Fás legelők ˝
Vajszló és Vejti között egykori fás legelő emlékét őrzi tucatnyi ősöreg kocsányos tölgy.
Egyik-másik matuzsálem már utolsó éveit éli.
Óriási fák előtt tisztelettel adózunk a tavaszi madárcsicsergésben.
Egy ritka díszbogárfaj a hullámos díszbogár (Coraebus undatus [Fabricius, 1787]) pár évvel ezelőtti röpnyílásai a vastag kérgen.
A 6-os főút mellett terül el a nagydobszai fás legelő.
Nemcsak tölgyek állnak itt, hanem óriási gyertyánok (Carpinus betulus L.) is.
Túránk utolsó állomása hazánk leghíresebb fás legelője, a csokonyavisontai.
Késő délután lévén már könnyű volt lencsevégre kapni a hím fürgegyíkot (Lacerta agilis Linnaeus, 1758).
Kidőlt hársfa kérge alól került elő a Bolitophagus reticulatus (Linnaeus, 1767) nevű gyászbogár.
Utolsó tekintetünk a legelőre, aztán irány Budapest!
